Chapter 7.

Amikor azt érzed, hogy ott vagy, ahol lenned kell, és az vagy, aki igazából vagy... Amikor semmi sem tűnik annyira nehéznek, hogy lehetetlen legyen, amikor mindenhol csodát látsz: a mosolyokban, ölelésekben, más szemében... Amikor türelmes vagy, kedves, segítő azzal, aki nem érdemelné meg. Amikor azt kapod, amit adtál, és ezt csodálattal figyeled... Amikor minden napodat új lehetőségként éled meg a változtatásra... Amikor rájösz, hogy mennyire érthető ez az érthetetlen valami, amit mi Életnek nevezünk... Akkor fogod megérteni mi a BOLDOGSÁG... ~Lindsey Monroe

Másnap igyekeztem a suliba, és az órák alatt is azt kívántam, hogy bár gyorsabban telnének a percek. Olyan volt, mintha az idő szivatna és nem telnének a percek. El akartam menni a srácok próbájára, de az idő csak nem múlt. Utolsó óra utána gondoltam előbb hazamegyek, hogy átöltözzek. A lakás előtt egy doboz volt, amire a nevem volt írva. Nem tudtam, hogy honnan, szóval nagy nehezen bevittem a lakásba. Christine csak nézett rám, amikor benyitottam.
-Ez honnan van?-kérdezte mosolyogva.
-Az ajtó előtt találtam.

"Egy baráttól, aki ma este ebben a ruhában szeretne látni a mai próba utáni partyn. :) "

-Ez olyan aranyos.-mondta Christine, miután elolvasta a kártyát.
-Nagyon.
-Melyik lovagtól kaptad az öt közül?
-Egyiktől sem.
-Ez a valaki pedig nem tűnik nekem barátnak.
-Ez csak egy ruha!
-Elviszlek a próbára, de előtte ugorj bele ebbe.-mutatott a ruhára.
Forgattam a szemeim, majd bementem a szobámba. Felvettem a ruhát, felraktam egy alap sminket, majd kivasaltam a hajam. Fogtam a kistáskámat és a ruhához felvettem az egyik fekete magassarkúmat.
-Kész vagy?-kiáltott Christine.
-Igen, de borzalmasan nézek ki.
-Na gyere ki!
Óvatosan kimentem a szobámból, majd a nappali felé indultam.
-Ez neked borzalmas? Fantasztikusan nézel ki.-mondta Christine, amikor meglátott.
Amúgy ezt a látványt keltettem:

Felvettem a fekete kabátom, majd indultunk is. Christine közbe elég normális volt. Nem is oktatott ki meg ilyenek.
-Érezd jól magad.-mondta, mikor megállt a kocsi.
-Köszi.
-Majd hívj, ha kell fuvar, mert apád helyszínel egész este.
-Oksi. Szia!-mondtam, majd kiszálltam a kocsiból.
A fiúk végeztek a próbával, szóval Christine egészen a buli helyszínéig vitt. Leállította a kocsit, de még nem engedte hogy kiszálljak.
-Ezt Adam küldi. A laborból számítógépen keresztül figyeli a partyt és kell neki egy "közvetítő". Ha valami baj lenne. Annyit mondott, hogy csak dugd a füledbe.
Egy fülbe dugható adóvevőszerűséget kaptam, amin keresztül Adam hall engem és én is hallom őt. Christine adott belépőkártyát is, amit fel is mutattam, így beengedtek. Harry egyből letámadott.
-Szia husi!-vigyorgott
-Te nekem ne husizzá' mert lecsapom a fejed! Amúgy szia!-mosolyogtam.
-Jól nézel ki!
-Köszi!
-Eddig észre sem vettem, hogy van melled.-vigyorgott.
-Még elmehetek.-mutattam az ajtó felé.
-Ne! Csak vicceltem! Örülök, hogy itt vagy. Gyere, keressük meg a többieket. Még tuti az öltözőben vannak.-nyaggatott.
-Előbb kimehetnék a mosdóba?
-Megjött ugye?-röhögött.
-Idióta! Merre van a mosdó?
Harry megmutatta, majd amikor bementem jött utánam.
-Mit csinálsz? Ez a női mosdó!
-Tudom.-vont vállat.
-Kifelé!-tuszkoltam ki.
-Jajj, asszony, meggyűlik még veled a bajom!-hallottam már kintről a hangját.
Gyorsan kivettem a fülest és beledugtam az egyik fülembe.
-Adam? ott vagy?-szóltam.
-Csövi husi!-hallatszott Adam hangja.
-Ne kezd már te is. Már Harry is husinak hívott.
-Bocs. Hol vagy most?
-A női mosdóban.
-Oké. Majd elindítalak egy kis felfedezőkörútra, de még ráér.
-Felfedezőkörút? Adam feltűnt, hogy nem vagyok James Bond?
-Nem. A neved Taylor, Claire Taylor.-röhögött.
-Te meg idióta vagy. Majd jelentkezem.
-Csövi husi!-cukkolt.
Kimentem a mosdóból.
-Mehetünk asszony?-kérdezte Harry.
-Te búcsút akarsz mondani az életednek ugye?
-Jó vagyok benne.-kacsintott.
-Elhiszem.
Megkerestük a többieket az öltözőben.
-Nem is tudtam, hogy van melled!-nézett rám Niall.
-Te is kezded? Pedig azt hittem, hogy te legalább normális vagy. Ennyi! Hivatalosan is dödik vagytok! Vége!
-Dödik?-nézett rám Louis.
-Dödölle. Csak rájöttem, hogy az idióta már nem jó jelző rátok.
-Dödi. Ez tetszik.-mosolygott.
-Selfie-zzünk!-kapta elő Zayn a telefonját., majd nagyjából a levegőbe emelte.
Nyomattunk egy rakat selfie-t, majd elhúztak, mert valami dolguk volt. Pontosabban a menedzser rabolta el őket.
-Készen állsz Bond?-hallottam meg Adam hangját a fejemben.
-Nem vagyok Bond.
-Mindegy. Menj fel a negyedik emeletre. A lépcsőt használd.
-Hol a lépcső?
Adam elirányított a lépcsőig, ami olyan volt mint a kastélyokban. Vörös szőnyeg borította az egészet, ami a falakon pedig kis lámpák voltak, de a világítást biztosította egy fentről lelógó fantasztikus kristálylámpa.
-Fent vagyok.
-Oké. Most menj balra és a folyosó végén fordulj jobbra, majd balra, majd utána ismét jobbra.
-Merre irányítasz te engem?-kérdeztem, miközben a folyosón sétáltam, ügyelve, hogy ne lásson meg senki.
Miután már minden lehetséges irányba elfordultam elértem egy nagy barna ajtóhoz.
-Egy bazi barna ajtót látok.
-Az lesz az. Menj be rajta.
Arra készültem, hogy benyissak, de észre vettem, hogy egy kódos beíró van az ajtó melletti falra szerelve.
-Adam, az ajtó kóddal nyílik.
-Oké. 96652148
Beírtam a számokat, majd hallottam, hogy kinyílik az ajtó. Benyitottam és most is egy folyosón találtam magam. Nem voltak ajtók, csak fehér dal és a mennyezeten lámpák, amik gyér világítást kölcsönöztek az egésznek.
-Azt hiszem meg fogok halni!
-Nem fogsz.-bíztatott Adam.-Menj végig a folyosón.
-Van ennek egyáltalán vége?
-Kell lennie.
-Pontosan is minek kell ez?
-Le akarunk buktatni valakit.
-És erre miért én vagyok a legalkalmasabb személy?
-Te voltál az elérhető.
-És ha a hülye rám lő?
-Megtanított apád lőni, nem?
-De.
-Nézz a táskádba.
Megálltam egy pillanatra és belepillantottam a táskámba. Egy pisztoly volt benne.
-Kösz! Jókor szólsz. És ha lelövöm magam?
-Az nem fog megtörténni.
A folyosónak úgy éreztem sosem lesz vége. A fehér falba ütköztem.
-Adam, ez zsákutca.
-Hogy érted?
-Úgy, hogy csókolóztam a fallal.
-Claire, tapogasd ki, hogy hol üreges.-hallottam meg apu hangját.
Óvatosan elkezdtem kopogtatni a falat. Valahol a közepe felé, velem szemmagasságban mintha üreges lett volna.
-Asszem meg van.
-Van melletted valami, amivel be tudnád ütni?
-Üssem be a falat?
-Ja.-válaszolta apu tök lazán.
-Jesszusom.
A közelembe csak egy antik vázaszerűséget láttam. A táskámat letettem a váza helyére, majd a vázát szépen, úgy ahogy volt nekidobtam a falnak. Úgy átment rajta, mintha csak üveg lett volna. Felkaptam a táskámat és befutottam a lyukon.
-Ezért valaki ki fog nyírni.
-Max csak engem.-mondta apu.
A lyuk egy újabb folyosóra nyílt, ami már sötét volt. A kezemmel tapogatóztam, míg végre megláttam a fehér fényt. Levettem a magassarkút és letettem a földre. Elővettem a pisztolyt és felhúztam a ravaszt, hogy bárkit fejbe tudjak puffantani, ha esetleg szükséges. A táskámat a cipőm mellé tettem. A fény felé közeledve egyre jobban féltem. Amikor már közel volt a fény kiléptem a sötétségből. Egyvalaki volt ott rajtam kívül, akit majdnem lepuffantottam.
-Claire?-nézett rám értetlenül.
-Peter? Mit keresel te itt?

Chapter 6.

Ahhoz, hogy el tudj engedni dolgokat, meg kell értened, mit-miért éreztél és miért nincs szükséged többé azokra az érzésekre.~Stella Bonasera

A majmok hivatalosan ma jönnek vissza. Örülök? Fogjuk rá. Szeretem a majmokat, illetve fogjuk rá, hogy kezdenek közel állni a szívemhez. De azt, hogy kezdem megkedvelni őket, inkább maradjon köztünk, mert jobb ha ők ezt nem tudják. A suli után már látni akartam a majmokat, szóval utolsó óra után húztam is befelé. Amikor kiszálltam a liftből Lindsey egyszerre letámadott.
-Hála Istennek! A sztárpalánták téged hajkurásznak egész nap. Nem értik meg, hogy nem hagyhatják el az épületet, de még az emeletet sem. Kikészültünk, és a gyakornokok fele fel akar mondani.
-Az oké, hogy engem keresnek. De a gyakornokok felmondását miért nekem mondod?
-Apád elment helyszínelni egy kettős gyilkosságnál, Stella pedig kihallgat valakit Danny-vel. Lefoglalnád őket?
-Persze.
-Köszi!-mondta, majd el is viharzott.
Csak mosolyogtam magamban. Bevittem a táskámat apu irodájába, majd a srácokhoz mentem. A szobában teljes volt a felfordulás. Harry egy női magazint csókolgatott (?), Louis Katy Perry E.T. című számát üvöltette, Niall írtáncot járt (?), Zayn a haját fésülte és ablaküveget használta tükörnek, Liam pedig a fiókokból lapokat dobálgatott kifelé és azt ordibálta, hogy "Esik a hóóó!!!". Oké...Vettem egy mély levegőt, majd kimentem. megkerestem a központi biztosítékot, ami az emeletet látja el árammal és kikapcsoltam. Az emeleten persze felháborodás történt, ezért sűrű bocsánatkérések közepette visszamentem a fiúkhoz. Végre mindenki abbahagyta, amit csinált.
-Claire!-üdvözöltek, amikor beléptem.
-Sziasztok!-öleltem meg mindegyiket.
-Képzeld épp Katy Perry szólt, aztán valamelyik laborbarom kikapcsolta az áramot.-panaszkodott Louis.
-Én volt az a laborbarom.
-Basszus, bocs!-tért magához Louis.
-Tényleg nem kapcsoltam volna ki, de az emeleten miattatok teljes a felfordulás. A gyakornokok fele el akar menni.-magyaráztam.
-Ebbe azok is beleszámítanak, akiket zsírkrétával dobáltunk?-kérdezte Harry, miközben a fejét vakarta.
-Mit csináltatok?-lepődtem meg.-És egyáltalán honnan szereztetek zsírkrétát?
-Volt bent egy kiscsaj, aki színezgetett és itt hagyta.-vonta meg a vállát Niall.
-Valami Laura volt, asszem.-gondolkodott Liam.
-Lucy?-próbálkoztam.
-Igen, ő.-mondta Zayn.
-Lucy itt volt?
-Ismered?-kérdezte Louis.
-Igen. Az unokatesóm.
-Frankó.-mondta Harry.
-De térjünk rá a tárgyra.-vágott bele Louis.-Egész nap hajkurásztunk, mert elhoztuk neked a Best song evert. Szóval foglalj helyet és meg is mutatjuk.
-Megnézem a klippet, ahányszor csak akarjátok, de előtte rendet kell raknotok itt.
-Asszony, ne szórakozz már!-mondta Harry.
-Nem szórakozok! Szétbarmoltátok az egész szobát, szóval előbb összepakoltok, utána nézünk klippet.
-Én ezt nem csinálom!-makacskodott Louis.
-Minél hamarabb megcsináljátok, annál hamarabb nézhetünk klippet. De nekem nem fontos, szóval megnézhetem holnap is.-mondtam, majd leültem az egyik székre és feltettem a lábamat az asztalra.
-Maradj csak! Minjárt végzünk!-mondta Zayn.
Csodák csodájára a fiúk 15 perc alatt felszedegették a papírokat a földről és fogjuk rá, hogy nagyjából a jó fiókba is tették vissza őket. Liam berakott egy DVD-t a lejátszóba és elindult a klipp:

-Na milyen?-kérdezte Harry, mikor vége lett.
-Egész jó.-bólogattam.
-Végignézzük még egyszer?-kérdezte Liam lelkendezve.
Újra megnéztük, aztán még egyszer, és még egyszer és még legalább hatvanszor. Az első párnál figyeltünk csak, utána a fiúk már énekeltek is és még magamon is meglepődtem, amikor az asztalon táncoltam. A ciki az volt az egészbe, hogy az üveg átlátszó, így mindenki láthatta mit ökörködik 6 fiatal egy tárgyalóban.

~*~*~

Este 9-re mentünk vissza a fiúkkal a hotelba. A fiúk bementek, én pedig megálltam az ajtóban, mert tudtam, hogy vagy apu vagy Christine valamikor hívni fog, hogy menni kéne.
-Claire, megnézünk egy filmet. Gyere te is.-mondta Louis.
-Köszi, de nem. Majd legközelebb. Kilencig vagyok csak veletek és apu mindjárt hívni fog. De legközelebb mindenképp bepótoljuk.-mosolyogtam.
-Hé, holnap péntek! Biztos maradhatsz akkor tovább is.-mondta Niall.
-Biztosan.
-Holnap akkor filmmaraton bent?-nézett körbe Zayn.
-Filmmaraton.-mondtuk egyszerre, majd kitört belőlünk a nevetés.
Apu ekkor írt üzit, hogy lent vár.
-Mennem kell.-mutattam fel a telefont.
-Akkor holnap.-mondta Liam.
Elbúcsúztam a fiúktól, majd lementem apuhoz. A hotel előtt várt.
-Édes lányom, mit ugrálsz te az asztalon?-támadott le, amint leértem.
-Nem ugráltam az asztalon.
-Akkor miért mondta Lindsey?
-Megnéztünk a fiúk klippjét egy párszor.-vontam meg a vállam.
-Frankó.
-Frankó?-néztem rá tágra nyitott szemekkel.-Apu mióta használsz te ilyen szavakat?
-Baj?
-Kicsit gáz. Amúgy holnap filmmaratont tartunk a fúkkal. Maradhatok tovább, mint 9?-kérdeztem.
-Az elején nem akartál foglalkozni velük, most pedig el sem akarsz szakadni tőlük? Amúgy holnap délután 2-re mennek próbálni az arénába, szóval nem hiszem, hogy tudtok filmeket nézni, de hogy meg legyen a kívánságod mindenképp elviszlek a próbájukra.
-Kösz.

Chapter 5.

Sziasztok!
Itt vagyok egy újabb résszel, igaz nagyon későn érkezett, amiért bocsánat.
Mivel a Ramona és Zayn-es blogomat megszüntettem ihlethiány miatt, ezért most ezt a blogomat írom tovább.
Jó olvasást Nektek! :)


Vannak pillanatok, amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól, csak azért, hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak…~Claire Conrad Taylor /anya/

*Claire Elisabeth Taylor*

Reggel apa már nem volt otthon, amikor keltem, vagyis a srácokat vitte ki a reptérre. Egy kicsit furcsa, hogy most nem kell bemennem ügyelni ezekre az idiótákra. A suliban meglepetésszerű dogát írtunk fizikából. Irtó jó, emrt nem tanultam semmit, a tegnapi nap folyamán, ráadásul új anyagból írtunk, amin meg nem voltam. A tanár kijavította a dogákat ott helyben. Egy pontos karót írtam. Hát van ilyen...Amikor szünetbe pakoltam a könyveket a szekrényembe Ricky hirtelen odajött.

-Szia!-mondta.

-Mit akarsz?-kérdeztem.

-Claire, te lány vagy ugye?

-Hát nem vagyok pasi.-forgattam a szemeimet.-Miért?

-Van egy lány a suliban, aki tetszik, de nem tudom mit csináljak vele.

-Ricky, először is annyi, hogy csinálni csak gyereket lehet, másodszor pedig légy férfi és hívd randira! Talán van valamennyi esélyetek.

-Köszi!-mondta.

-Nincs mit! Habár nem tudom mit csináltam.

-Amúgy mit csinálsz délután?

-Élvezem, hogy nem vagy itthon!-mondtam, majd levágtam neki egy gúnyos mosolyt.-Amúgy Lindsey tegnap megkért, hogy vigyázzak Lucy-re délután.

-Nem tudod lemondani?

-Elárulnád hogyan?! Lucy az unokahúgom, és megígértem, hogy vigyázok rá!

-Anya beíratott vezetni.-bökte ki végre.

-Én nem tettem volna!

-Ne izélj már! Azt mondta, hogy neked már van jogsid.

-Van, de apa nem engedi, hogy vezessek. Szóval sok értelme volt neki.

-Beíratott, de nem is engedi, hogy vezessek. Hogy menjek így át?

-Jól van!-adtam be a derekamat.-6-kor végzek Lucy-nál, utána hazamegyek és együtt a kocsival elmegyünk a pláza parkolóba.

-Miért épp a pláza parkolóba?

-Mert 6-kor zár a pláza te barom! Na isten veled!-mondtam, majd becsuktam a szekrényemet és elmentem órára.

Már vége volt a sulinak és én épp otthon dekkoltam. 2 óra volt és általában 4-re szoktam Lucy-ért menni a sulihoz. Igen, az én kis unokahúgom már első osztályos. Lindsey még mindig azt mondogatja, hogy számára még mindig óvodás kislány, aki örült a játszótérnek, a plüssmaciknak és a gumicukornak. Mondjuk ezeknek a dolgoknak még mindig örül és ebben az a furcsa, hogy én is. Mondjuk a játszótér már nem az én világom, de a plüssmacikat és a gumicukrot még mindig imádom. 

Leültem a gépem elé, de amint bekapcsolt jelzett, hogy videóhívást kezdeményezni akarnak. Elfogadtam, majd megjelent a kép is,d e egy piros bőrkanapén kívül nem láttam semmit.

-Van ott valaki?-kérdeztem.

Ekkor hirtelen felbukkant az 5 sztárpalánta:

-SZIA!!!!-ordították.

-Ti mi a francot csináltok?-kérdeztem.

-Semmi szexi vagy? Semmi hiányzol? Semmi szeretlek?-kérdezte Harry.

-Te tiszta hülye vagy!-állapítottam meg.

-Kiszemeltelek baba! Nem menekülsz!

-Én neked egy pofás kis narancssárga kezeslábast szemeltem ki, ha visszajössz.-vigyorogtam.

-De ha nem most, mikor? Ha nem én, ki?

-Ha nem most, akkor soha! Amúgy meg te csak az utolsó helyen állsz a One Direction féle Claire Taylor által rangsorolt listán.

-Ki az első?-kérdezte Liam, Louis, Zayn és Niall egyszerre.

-Nem mondom meg!

-Akkor miből tudjuk meg?-kérdezte Zayn.

-Az az első, akit előbb fogok megcsókolni ötötök közül.

-Akkor még esélyes vagyok!-ujjongott Harry.

-Ne reménykedj göndör!-zökkentettem ki.

-De ki az eseted?-kérdezte Louis.

-Ezért hívtatok fel,-kérdzetem.

-Nem! Csak mondani akartuk, hogy vasárnap jövünk vissza és számítunk a társaságodra.-mondta Liam.

-Oké. Akkor vasárnap! Sziasztok!-mondtam, majd kikapcsoltam.

Hiányoznak a barmok! De tényleg! Nélkülük olyan lassan telik az idő. Hiányzik az összes, de főképp az az egy, akibe beleestem. Igen, tudom, hogy soha nem néztétek volna ki belőlem, de megtörtént és nehezen tudok ellene mit tenni. Az első pillanatban elolvadtam a barna szemeitől, amit igyekeztem nem kimutatni. Mindig próbálok ellenszenves lenni a srácokkal, de egy idő után már nem sikerül. Hiányoznak a hülyék, de főleg Ő! Apa amúgy ki is nyírna, ha egy ilyen sztárba lennék szerelmes, ráadásul még járni is kezdenék vele.... 

Chapter 4.

Én hiszek a tündér mesékben, mert az élet egy gyönyörű film...~Claire Elisabeth Taylor

*Claire Elisabeth Taylor*

Reggel, amikor felkeltem irtóra hasogatott a fejem. Lehet, hogy a tegnap este miatt nem tudom, de valami miatt biztos. Este,a mikor hazaértünk begubóztam a szobámba és úgy hajnali 2-ig, csak sírtam. Lehet, hogy csak egy idióta virágos kispohár, de az nekem volt az az ereklye, amit már több, mint 10 éve anyuról őrzök. Igaz van egy csomó macim, meg fényképem, amit anyutól, de ez a pohár számomra nagyon különleges volt, mert azt a suliba menés előtt kaptam tőle. Az volt utolsó és egyben a legkedvesebb ajándék, amit anyutól kaptam... Ezért volt nekem olyan fontos. Csak az a baj, hogy ezt sem Christine, sem Ricky sosem fogja megérteni. Apa az egyetlen, aki tudja, hogy miről van szó. Nos, miután elvégeztem a fejemben ezt a nagyon tuti kis monológ vagy gondolkodás szerű valamit felöltöztem, majd kimentem a konyhába. Apa itthon volt. Mi? Apa itthon van?  Kezdem azt érezni, hogy ez a nap egyre furcsább lesz, mert már most furcsán kezdődik. 

-Szia kicsim! Jól aludtál?-köszönt apa.

Erre szerintem vágtak egy WTF fejet, mert apa tágra nyílt szemekkel meredt rám, majd csak mosolygott.

-Te hogy-hogy itthon vagy?-kérdeztem.

-Szabadságot kértem, mert a lányommal akarom tölteni a napot.

-Értem......Csak ebben az a pici bibi, hogy én suliba vagyok ma. Elfelejtetted?

-Dehogy is!  Majd leigazolom a napodat.

-Sose igazoltad le a napomat.

-Azt is be kell vezetni.-vonta meg totál egyszerűen a vállát.

-Ha te mondod.

-Na gyere! Mire elindulunk lemegy a nap!-mondta szinte tettre készen.

Megvontam a vállam és mosolyogtam. Az iskolatáskámat visszavittem az ágyamra, majd csak a telefonomat tettem a zsebembe. Kimentünk a lakásból, majd kimentünk a kocsihoz. Nem tudom, hogy apa merre akar vinni, de már előre félek. A kocsi csak úgy suhant át New York épp nyüzsgő városán. Majdnem elaludtam a kocsiban, ha hamarosan nem érkezünk meg.

-Megjöttünk.-mondta apa.

Kiszálltam a kocsiból, majd egy fényképezési stúdió előtt találtam magam. Aztán hirtelen beugrott, hogy mi történt tavaly.

-Mit keresünk mi itt?-kérdeztem.

-Tudod te.-mondta egy sejtelmes tekintet kíséretében.

-Ugye te utálsz engem?-kérdeztem irtó nyomott képpel.

Szerintem nem kell elmondanom, hogy apa még legalább fél óráig könyörgött, hogy menjünk már be. Én ebben a fél órában annyira megmakacsoltam magam, hogy apa kijelentette, ha most nem megyünk be hívni fogja a belső elhárítást vagy a kommandósokat, vagy tudom is én kiket. A lényeg annyi, hogy ha nem megyek be, majd golyóálló mellényes, kigyúrt, izomarcú fickók fognak bevinni. Azért ezt nem akartam, szóval inkább bementem. Ahogy tavaly, most is felmentünk a 2. emeletre. Miközben egyre csak mentünk felfelé éreztem, hogy rögtön el fogom hányni magam. Ahogy tavaly, most is Stella Scott volt ott a fotóvászon előtt. 
-Claire! Nem gondoltam volna, hogy újra látlak!-mondta, mikor meglátott.
Odasietett hozzánk, majd megölelt, apát pedig csak egyszerű mosoly kíséretében üdvözölte.
-Bevallom, hogy én sem.-mondtam.
-Akkor kezdhetjük?-nézett rám Stella.
-Persze. Apuci!-mondtam, majd apához fordultam.
-Igen.-nézett rám felhúzott szemöldökkel.
-Kimennél?-kérdeztem, majd kiskutya szemeket meresztettem rá, ami általában be szokott jönni.
-Miért is?
-Csak. 
-Miattam.-mondta apa, majd megvonta a vállát és kiment.
-Kezdhetjük.-mondtam Stella-nak. 
Kezelésbe vettek a sminkesek és a fodrász is. Megcsinálták a hajamat és a sminkemet is. Ha ez hosszadalmas volt, akkor a ruhák még csak ezután jöttek. Szerettem az egészet, mert ebben az egy pillanatban úgy éreztem, hogy ebben a pár órában/percben megbecsülve vagyok és nem akarnak megalázni vagy ilyesmi. Miután nagy nehezen rámaggattak egy csomó ruhát Stella nekiállt elkészíteni a képeket. 
Kb. másfél óra múlva készen is lettünk. Visszaöltöztem a saját ruhámba és kimentem az ajtón.
-Kész is?-kérdezte apa.
-Igen. Stella mondta, hogy megvárhatjuk a képeket vagy elküldheti őket postán.
-Én ráérek.-mondta apa.
Stella negyed óra múlva kijött egy borítékkal a kezében, amikben a kész képek voltak. Elvettük a képeket, majd visszamentünk a kocsihoz. Elmentünk vásárolni (?), ami apából kinézve elég hihetetlen, voltunk kajálni a Mc'Donalds-ba és elmentünk a Szabadságszoborhoz is, ahol ugyan a tegnapi nap folyamán voltam utoljára, de nem számított, mert apával már úgy is régen voltam ott. Miután végeztünk, miért is ne, bementünk az irodába, mert a nagyfőnöknek valami megbeszélnivalója volt apuval. A folyosón sétálva elsőként Danny-be futottam bele, aki máris letámadott.
-Hol vannak Taylor?-kérdezte.
-Miről beszélsz Messer?-néztem rá.
-A fényképekről te ész. Megnézhetem?
-Nem, mert nem mutatom meg, te ész.
-Úgyis megmutatod.-mondta vigyorogva.
-Legyen neked gyereknap.-mondtam, majd a kezébe nyomtam a borítékot.
Kisfiús vigyorral (?) elment, majd elkezdte ordítani:
-LINSEY, ADAM!!! MEGSZEREZTEM A KÉPEKET, GYERTEK!!!
-Idióta.-forgattam a szemeimet.
Bementem apa irodájába és bekapcsoltam a számítógépét. Hátradőltem a bőrszékben és mivel gurulós a lábammal pörgetni kezdtem magam körbe-körbe. 
-Jó napot főnökasszony!-hallottam egy hangot.
Erre megállítottam a széket és a hang irányába fordultam. Stella állt a bejáratnál egy aktával a kezében.
-Szia!-mondtam.
Azt hittem itt süllyedek el a sárga földig.
-Apád?-jött beljebb.
-Beszél a nagyfőnökkel.-mondta totál egyszerűen.
-Értem. Megnéztem a képeidet.
-De jó. Jók, de amikor velem voltál, akkor jobbak lettek.-mondta, mire mindketten nevetni kezdtünk. 
-Köszi!-mondtam, mire nagy nehezen abbahagytuk.
-Ezt akkor vissza is adom.-mondta, majd átnyújtotta a borítékot.-Claire, kérdezhetek valamit?
-Persze.-mondtam.
-Mit tennél, ha apád elvenné Christine-t?
-Leugranék a Szabadságszobor tetejéről.
-Értem.
-Miért?
-Csak érdekelt a véleményed. Ezt itt hagyom, majd légyszíves add oda apádnak. -mondta, majd letette az aktát az asztalra és elment. 
Kinyitottam a borítékot és a képeket kezdtem nézegetni. Most pedig már nem húzom tovább az agyatokat, hanem megmutatom őket. Íme:

Apának tetszettek, amúgy én személy szerint imádom őket. Amúgy van egy kép, amit nem ide tettem ki, hanem felraktam facebook-ra.Igen, én is szoktam facebook-ozni. igaz nem olyan gyakran, mint Ricky, de szoktam. Én sem élek burokban. Amúgy ez lett a profilképem:

A gépen beléptem a youtube-ra és meghallgattam ötmilliószor is a mostani kedvenc dalomat. Ez most perpillanat a Big Time Rush és a Cruise Contol című szerzemény:

Imádom ezt a dalt! Igazából csak így augusztus közepe óta hallgatom. Bevallom nektek, hogy bár a One Direction-nel kell összezárva lennem, de még egy számukat sem hallgattam meg. Big Time Rush-t is azért hallgatok, mert nyáron itt volt koncertük New York-ban és el kellett vinnem rá Lucy-t. Élveztem az egész koncertet és elmennék még egyre akármikor, amit apa és a többiek is nehezen néznének ki belőlem. :)
-Most haragszunk rád!-hallottam.
Leállítottam a zenét, majd az ajtó felé néztem, ahol az 5 sztárpalántát véltem felfedezni. 
-Ti mit kerestek itt?-néztem rájuk. 
-Tudod táncon voltunk, utána meg idehoztak minket.-mondta Liam, mire bólogattam.
-De te drágaságom, azt mondtad, hogy suliba leszel!!!-fakadt ki Harry.
-Mondtam, hogy van nevem! Nem bírod megjegyezni?!-néztem rá, mire totál elállt a lélegzete.
-De meg tudom jegyezni! De akkor is, ez nm így működik!
-Akkor hogyan?
-Tudod neked meg nekem már régen a nászútunkat kellene töltenünk a Bahamákon!
-Harry....kedves vagy, de nem vagy az esetem!
-Akkor ki az eseted?-kérdezte.
-Logan Henderson, a Big Time Rush-ból.-vágtam rá.
-MICSODA??? DE ÉN JOBBAN NÉZEK KI!!!-kezdett nyavalyogni. -Hogy lehet az a nyálgép az eseted?
-Úgy, ahogy te nem.-mondtam, mire Louis röhögni kezdett.
-Valljuk be Harry, ez akkor sem jött volna össze, ha menyasszonyi ruhában jelensz meg előtte.-mondta Zayn.
-Megfogadtam, hogy New York-i csajom lesz és nem tágítok!!!-duzzogott a göndör.
-Te édes élet!-mondtam, majd hátradőltem.
Nos ez egy átlagos 5 perc volt. Volt ebben minden. Nászút, házasság, duzzogás, nyálgép, Bahamák, egó, menyasszonyi ruha...stb. Amúgy azért vágtam rá Logan-t, mert...Igazából magam sem tudom. Aranyos, cuki fiú, akinek irtó jó hangja van és ráadásul még baszott jól néz is ki. Lehet, hogy sokan nevezik a BTR-t nyálgépnek, de nem érdekel. 
A következő órákban a srácok táncoltak valami idiótaságra, majdnem szétszedték az irodát, lopkodták a képeket, vihogtak, röhögtek, gyerekeskedtek, ráadásul még a számaikat is meg akarták mutatni, de apa szerencsére megakadályozta az "inváziót" és a következő hírrel lepett meg minket.
-Nos, beszéltem a srácok menedzserével, aki már hiányolja az új klippet, ezért holnap utaztok Hollywood-ba egy-két napra a klipp miatt. Szóval nyomás pakolni.
-Claire nem jöhet?-kérdezte Louis.
-Sajna nem.-mondta apa.
A srácok egy kicsit csüggedtek voltak, hogy nem mehetek, ugyanakkor nagyon örültek az új klippnek. Megesküdtem nekik, hogyha jó lesz a klipp, akkora jelenlétükben pisszegés nélkül fogom végighallgatni! :)

Chapter 3.

Egyszer csak eljön ez a nap. Te sem tudod mitől van, de egy nap énekelsz és nevetsz, mert a dal arról szól, hogy szeretsz.~ Claire Conrad Taylor /anya/

*Claire Elisabeth Taylor*

Elmentem megkeresni Danny-t. Az egyik laborban meg is találtam. Épp Lindsey-vel smaciztak. Fúújjjj!
-Sziasztok szerelmespár!-mentem be, mire befejezték.
-Szia!-mondták egyszerre.
-Danny beszélnem kellene veled.-fordultam oda Danny-hez.
-Akkor én magatokra is hagylak titeket.-mondta Lindsey mosolyogva, majd intett és kiment.
-Hallgatlak.-mondta Danny tettre készen.
-Apa mondta, hogy vigyem el az énekes palántákat városnézésre. Azt is hozzátette, hogy te leszel a fuvar.-magyaráztam.
-Tehát városnézésre kell vinni az öt sztárocskát?-nézett rám, mire bólintottam.-Akkor nyomás!
Visszamentünk a tárgyalóba a srácokért, de nem voltak ott.
-Ezek hová lettek?-néztem körbe a teremben.
-Beszippantotta őket egy fekete lyuk. Na menjünk vissza melózni!-mondta Danny, majd elindult, de visszarántottam.
-Nem mész te sehová! Megkeressük a pupákokat, visszavisszük őket a hotelba, majd bedugjuk őket az ágyba és Isten óvja Amerikát!-mondtam.
-Akkor te nézd meg itt az emeleten én pedig lemegyek a parkolóházba meg a földszintre.
-Oké. Hívlak ha van valami.-mondtam, mire bólintott.
Kettéváltunk. Danny lement a lifttel én pedig mindenhol körülnéztem. Benéztem jó alaposan minden asztal alá, bementem az öltözőkbe. Megnéztem mindent, de egyszerűen semmi. A végén majd Danny-nek lesz igaza és tényleg elnyelte őket egy fekete lyuk. Az egyik folyosón összefutottam apuval.
-Szia!-mondtam kissé félénken.
-Szia! Minden oké?-kérdezte mosolyogva.
-Persze! Csak...tudod éppen Danny-t keresem.
-Az alaksorban láttam. Itt az emeleten hiába keresed.
-Ja, akkor már értem, hogy miért nem találtam itt fent.-mondtam meglepetten.Megyek is le az alaksorba!
Azzal a mozdulattal elfutottam. Igyekeztem megkeresni Danny-t, hátha felért már. Olyan eszeveszettül szaladtam, hogy beleütköztem valakibe. Pontosabban valakikbe. A pupákok voltak.
-Ti mégis hol a jó Szűz Máriámban voltatok?-förmedtem rájuk, miközben felálltam a földről.
-Liam-nek ki kellett mennie a mosdóba.-vakarta a fejét Zayn.
-És csoportosan mentetek a WC-re?-néztem rájuk tágra nyílt szemekkel.
-Tudod kis hölgy ebben az üveges teremben könnyen el lehet tévedni.-magyarázta Harry.
-Már 50 milliárdszor elmondtam nektek, hogy Claire-nek hívnak! Egyébként én már 7 éves korom óta ide járok és képzeld, hogy már az első itt töltött napom után tudtam mi hol van, pedig én akkor voltam 7. Ti meg ki tudja hány évesek vagytok.
-19.-hangzott az egyhangú válasz.
-Na látom meglettek.-jött oda hozzánk Danny.
-Igen. Csoportosan mentek ki a mellékhelyiségbe.-magyaráztam.
-Te édes anyám!-fogta a fejét Danny.-Inkább menjünk, mert nem fogunk visszaérni.
Lementünk a lifttel az alaksorba, ahol a kocsik voltak. beültünk az egyikbe, majd Danny elindult. Mindenhová elmentünk a városba. Elmentünk a Broadway-hez, a Nagy Almához, felmentünk az Empire State Building tetejére, ráadásul komppal kimentünk a Szabadságszoborhoz is. Nagyjából megnéztük a Central Park-ot is és a srácok megkóstolták a New York-i hot-dog-ot is. Sárga taxiba nem ültek, de azt mondták, hogy majd egyik nap feltétlenül kipróbálják. Este 8 volt már, mikor végeztünk mindennel. Danny felhívta apát, hogy megkérdezze, hogy mi legyen a pupákokkal. Apa azt mondta, hogy vigyük őket a szállodába, Danny menjen haza és majd a munkája után eljön értem. A szállodához érve Danny kitett minket, mi pedig felmentünk a srácok szobájába.
-Azta betyár!-néztem körbe.
A szállodai szoba mindenféle puccos cuccokkal volt berendezve.
-Megfontoltad már az ajánlatomat?-nézett rám Harry, majd leült a kanapéra.
-Milyen ajánlatra célzol?-kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
-Arról az ajánlatomra gondoltam, amikor megkértem a kezed.
-Nem megyek hozzád! Fogd már fel! Nem jut el a mákszem nagyságú agyadig? Vagy csak tetteted, hogy ennyire hülye vagy? Hány óra van?-néztem Niall-re.
-20 óra 1 perc.
-Most komolyan?
Hirtelen megszólalt a telefonom. Kivettem a táskámból, majd bementem az egyik szobába és felvettem.
-Haló!
-Claire! Szia Christine vagyok! Mikor jössz meg?
-Szia! Majd elméletileg 9-kor jön értem apa a szállodába és csak utána.
-Értem. Amúgy nem nekem kellesz, csak majd Ricky akar valamit kérdezni.
-Jól van. Majd ha hazaértem.
-Oksi. Szia!
-Szia!
Letettem. Még mindig nem fogtam fel, hogy nem mondtam semmilyen béna, vagy sértő, idegesítő, érkidagadó szót sem Christine-re. Hirtelen berontott valaki. Harry volt az.
-Te mi a jó édes életemet akarsz itt? Nem hallottad még a magánbeszélgetés című szót?
-Képzeld drága hallottam.
-Na ide figyelj fürtös!-emeltem fel a mutatóujjamat.-Ha még egyszer drágának, kis hölgynek, szívemnek,menyasszonyomnak, macikámnak, nyuszikámnak és a rokonaiknak hívsz esküszöm, hogy agyi  és szellemi fogyatékost csinálok belőled! Az apám dutyiba fog dugni, ha nem vigyázol! Szóval azt ajánlom, hogy húzd meg magad, mert pokollá teszem neked ezt a 2 hónapot és könyörögni fogsz, hogy hamar tejen el ez a 2 hónap!
-Csak azt akartam megkérdezni, hogy nem lenne-e kedved eljönni majd holnap a táncóránkra?
-Táncóra?-néztem rá egy kicsit talán hülye ábrázattal.
-Igen.-bólintott.
-Hánykor lesz?
-Délelőtt 11-kor.
-Bocs, de nem lehet.
-SRÁCOK GYERTEK IDE!-ordította Harry, mire mindenki besereglett.
-Mi történt? Kötszert vagy mentőt?-kérdezte Louis.
-Nem tud eljönni.-mondta Harry.
-DE miért csinálod ezt velünk?-kérdezte Zayn sírós hangon.
-Mert én holnap suliba megyek. Csak 1-kor végzek. Majd legközelebb.
-CLAIRE!-hallottam kintről apa hangját.
-Itt vagyok!-mentem ki a nappaliba.
-Na milyen volt a városnézés?
-Egész jó.-mondtam mosolyogva.
-Elnézést nyomozó bácsi!-mondta Liam, miközben kifutottak hozzánk.
-Igen, fiam!-nézett rá apa.
-Szeretnénk ha az unokája eljönne velünk holnap a táncórára.-mondta Harry.
Összenéztünk apával, majd vissza a srácokra. Mosolygott, majd így szólt.
-Meg kell beszélnem a fiammal. Ezt nem én döntöm el, de megpróbálom rávenni.
-Köszönjük!-hálálkodtak.
Kimentünk a szobából, majd a lift felé mentünk.
-Komolyan azt hitték, hogy az unokád vagyok?-néztem rá, miközben mentünk lefelé a lifttel.
-Ezek szerint.-vonta meg a vállát.
A lift leért a parkolóházba. Beültünk a kocsiba, majd hazamentünk. Otthon még segítettem Ricky-nek, majd bementem a szobámba. Megnéztem, hogy minden rendben van-e, de nem így volt. Hiányzott a virágos kispohár, amit anyától kaptam. Visszamentem a konyhába, majd kérdőre vontam Christine-t.
-Hova tetted?
-Miről beszélsz?-kérdezte.
-Hol van a virágos kispohár a szekrényemről?
-Én nem mentem be a szobádba!
-Pedig valaki elvitte!
-Milyen kispohár?-kérdezte apa.
-A virágos kispohár, amit anyától kaptam. Odatettem a szekrényem polcára és most nincs ott!
-Én mentem be a szobádba.-mondta Ricky.
-De hol van a kispohár?-kérdeztem.
-Levettem a szekrényről, hogy megnézzem, de véletlenül leesett és összetörött.
-Hol van most?
-Kivittem a szemetesbe.
-Épp ma jött a szemetes.-mondta Christine.
Nem szóltam semmit csak elmentem a kabátomért és kiléptem a lakásból. Lementem a lépcsőn, majd csak futottam ahogy a lábam bírta.

*Mac Taylor*

-Mégis hova ment?-kérdezte Christine.

-Nem tudom. Megkeresem. Majd hívlak, ha van valami.-mondtam, majd kimentem.

Lementem a lépcsőn, majd kimentem az utcára. Az utcán, már nem annyira jártak az autók. Felhívtam Claire-t. Kicsengett, de nem vette fel. Mindenfelé sétáltam, de egyszerűen sehol sem láttam. Aztán jobbnak láttam, ha már megoldáshoz folyamodok. Felhívtam Adam-et.

-Heló főnök!-szólt bele.
-Adam, segítség kellene!
-Tettre kész vagyok.
-Rendben. Mér be a lányom mobilját. Tudni akarom, hogy hol van!
-Rendben, egy pillanat.
Vártam, amíg Adam beméri Claire mobilját.
-Megvan!-hallottam a telefonba.
-Hol?
-A Central Parkban van, a nyugati oldalon. Pontosan nem tudom, hogy hol, de valahol az emlékmű felől jön a jel.
-Köszi!
Letettem. Írtam SMS-t Christine-nek, hogy ne aggódjon.

*Claire Elisabeth Taylor*

Az emlékműhöz mentem. Ahhoz az emlékműhöz, ahol azoknak az embereknek van állítva, akik meghaltak a World Trade Center robbanásakor. Egy nagyon magas tábla. A nevek pedig 3 oszlopban sorakoztak rajta. Anyáé az első oszlop közepe felé helyezkedett el. Oda volt írva szép vastag, habár olvasható betűkkel: Claire Conrad Taylor. Nem tudtam mást csinálni, csak azt, hogy este fél 10-kor meredtem a magas táblára és arra az egy névre, amelyik számomra a legtöbbet jelentette ebben az életben.
Hirtelen lépteket hallottam a hátam mögött. Nem rezzentem össze és nem is fordultam meg. Tudtam, hogy apa volt. Ki más lehetett?
-Adam mérte be a telefonom?-kérdeztem, miközben még mindig a táblát néztem, de nem fordultam hátra.
-Igen.-mondta apa egy kicsit halkan.
-És mit csinálsz, ha otthon felejtem?-kérdeztem, majd megfordultam.
-Akkor is tudtam volna, hogy itt vagy.-mondta, majd közelebb jött hozzám.
-Honnan tudtad volna?-néztem rá egy kissé értetlenül.
-Ismerlek. Látszik, hogy anyád lánya vagy. Tudom, hogy ide jössz, amikor bánatos vagy. Még mindig a poharat siratod?
-Azt a poharat anyától kaptam! A képeken kívül az az átkozott pohár volt az egyetlen, ami még emlékeztetett rá!-mondtam.
Nem bírtam visszatartani a könnyeimet és előtört belőlem a sírás. Apa jó szorosan magához ölelt. Ő az egyetlen, akiben megbízok. Az egyetlen egy ember, akire bármikor számíthatok!

Chapter 2.

Aminek meg kell történnie, az megtörténik. Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. Akinek észre kell vennie, az észrevesz. Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgyis érzed. Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka szép emléke, évek, vagy egy élet. Ott van és Te tudod, hogy közötök van egymáshoz. Tehetsz bármit: valahol, egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok finom kis szálakkal kötözve. Ne aggódj, ha most nem vesz észre, majd újra látod. A legfontosabb, hogy nyitott legyél. Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni. Mindig ott vagy, ahol dolgod van és mindig azokkal, akikkel dolgod van. Lehet, hogy gyönyörű lesz, lehet, hogy fájni fog, de ez az életed. És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhetne veled. ~Claire Elisabeth Taylor

*Claire Elisabeth Taylor*

Benyitottam a terembe. A fiúk már majdnem szétszedték a tárgyalót. Tágra nyílt szemekkel bámultam. Becsuktam az ajtót. Még nem vettek észre. Csak hülyéskedtek össze-vissza. Még mindig néztem őket. Nem szóltam semmit, csak figyeltem. Az ajtónak támaszkodtam.

Egyszer csak a göndörke rám nézett. Belenéztem a nagy zöld szemeibe. Tágra nyílt szemekkel bámult. Nem látott még csajt életében? Ha tovább néz, esküszöm kibököm a szemeit és vakon fog koncertezni. Lassan a többiek is megálltak és most már nem egy fiú, hanem öt nézett farkasszemet velem. 

-Most egész nap ezt csináljuk?-kérdeztem.

-Ha nem vetted volna észre szép hölgy már délután van.-mondta a csíkos pólós.

-Te engem csak ne szép hölgyezz lécci.-mondtam kissé unottan. 

-Hogy hívnak?-kérdezte a göndör.

-Miért vagy kíváncsi rá?-kérdeztem.

-Mert mi ismerünk téged.

-Én se titeket. Szóval kezdjétek előbb ti.

-Miért is?

-Mondták már, hogy kíváncsi vagy?

-Mondtam már, hogy eltöltenék veled egy estét?-nézett rám kacér mosollyal.

-Ha most nem szálsz le rólam esküszöm, hogy a dutyiban fogod tölteni azt az időt amíg itt vagytok! 

-Miért mi vagy te?-kérdezte.

-A legrosszabb rémálmod! Amúgy én foglak titeket szórakoztatni, amíg itt vagytok.

-Az tök jó!-mondta lelkendezve a szőke.

-Amúgy drága....

-Ne szólítsd drágának! Claire-nek hívnak.

-Rendben.-bólogatott.- Én Niall vagyok, ők pedig Zayn, Liam, Louis és Harry.

-Örülök. Mit akartál kérdezni?

-Elárulnád, hogy hol is vagyunk?

-Ez az egész épület a New York-i Bűnügyi Labor épülete. Az épületben dolgozó embereknek kell a nyugalom ahhoz, hogy nyugodtan tudják végezni a munkájukat. Tehát a szabályok! Amíg az épületben vagytok, nincs hangoskodás, nincs verseny a folyosókon, nem szórakoztok a lifttel, nem zavarjátok a dolgozókat és a legfontosabb, hogy nincs kiabálás!
-Az nem olyan, mint a hangoskodás?-kérdezte Louis.
-Nem tök mindegy?-kérdeztem.-A lényeg, hogy ne csináljatok semmi hangos vagy idegesítő dolgot, különben kidobnak titeket az ablakon! És meg kell jegyeznem, hogy nem karcolásmentes a földet érés.-vontam meg a vállam.
-Minden világos.-bólogatott Niall.
-Csak még egy kérdés drága!-mondta Harry.
-Mondtam már, hogy ne szólítsatok drágának! Nekem is van nevem!
-Claire.......Lenne egy kérdésem.-javította ki magát Harry.
-Parancsolj.
Közelebb jött hozzám, majd letérdelt elém. Megfogta a kezem, majd a másik kezével elővett egy gyűrűt a zsebéből. Sóhajtottam egyet.
-Hozzám jössz feleségül?-nézett rám.
-Pukkadj meg!-mondtam, majd elengedtem a kezét és kimentem.
Egyenesen apa irodájába mentem, de nem volt ott. Utána a laborba mentem, ahol dolgozni kezdett. Nagy szerencsémre ott volt.
-Apa! Beszélnem kell veled!
-Hallgatlak.-mondta csak simán és abbahagyta amit csinált.
-Ezekkel én 2 percet nem bírok ki, nem hogy 2 hónapot! Ezek perverz disznók!
-Miért is?
-A göndör megkérte a kezem!
-De ugye nem mondtál neki igent?-kérdezte ijedten.
-Azt mondtam neki, hogy pukkadjon meg.
-Hát itt vagy szívem!-hallottam egy hangot.
Megfordultam és a göndör "hercegem" volt.
-Mit akarsz?-kérdeztem.
Mellém lépett és átkarolta a vállamat.
-Ide figyelj kisgyerek hozzá egy ujjal nem érhetsz!-mondta apa, mire mosolyogtam.
Ránéztem Harry-re, aki egy kissé meglepett képet vágott.

Apa csak mosolygott.
-Szerintem én akkor vissza is megyek.-mondtam.
-Claire, vidd el őket városnézésre.-szólt utánam apa.
-De mivel?-néztem rá értetlenül.
-Danny.-mondta, mire bólintottam.
Harry-vel visszamentünk a fiúkhoz.
-Pakoljatok pupákok!-mondta Harry, mikor odaértünk.
-Miért is?-kérdezte Niall.
-Talán titkos esküvőre készültök?-kérdezte Louis.
-Tökfej!-mondtam.
-Na eláruljátok, hogy hová megyünk vagy még activityzni akartok?-kérdezte Liam.
-Egy öreg pasi mondta, hogy menjünk várost nézni.-mondta Harry.
-Az-az öreg pasi, aki ott várt minket a reptéren?-kérdezte Zayn.
-Igen.-bólintott Harry.
-Akkor most megyünk vagy nem? Tudjátok nekem sem olyan drága az időm.-szóltam rájuk.
-Vigyázz New York! itt jön 5 szuper szexi srác!-mondta Zayn.

Chapter 1.

Az élet különös, hogy ne mondjam, furcsa. Az ember sohasem tudhatja, mi vár rá a következő pillanatban. Nagyszerű kilátásokkal indul a nap, és még mielőtt leszállna az éj, minden olyan zavaros lesz, mint az értelmetlen irkafirka a falon. ~Claire Elisabeth Taylor

*Claire Elisabeth Taylor*

Másnap reggel az ébresztőórámra ébredtem fel. Ma van az első sulis nap., ami azt jelenti, hogy Ricky kikészül. Jaj, mióta várom már ezt a pillanatot! Fellélegeztem. Úgy érzem, hogy a mostohatesóm ma végérvényesen is kikészül,d e lehet, hogy előtte én fogok, ha a kocsiban végig kell hallgatnom Christine monológját. Gyorsan felöltöztem, majd a táskámmal együtt kimentem a nappaliba. Drága Christine éppen "tanácsokkal" látta el Ricky-t.

-Minden rendben lesz, rendben?-mondta neki.

-Anya! Nem vagyok már gyerek!-mondta Ricky.

Apa szokásához hűen ismét nem volt itthon. Sosincs itthon! Rám sincs ideje, azonban erre a szőke macára mindig jut ideje. Komolyan, mindjárt megölöm magam! 

-Claire, kérsz valami kaját?-nézett rám Christine.

Ránéztem. Fogalmam sem volt arról, hogy Christine mióta lett ilyen. Lassan, bizonytalanul ráztam a fejem.

-Nem köszi!-nyögtem ki nagy nehezen.

-Oké. Elviszem Ricky-t a suliba. Jössz te is?-kérdezte mosolyogva.

-Persze.-mondtam kissé bizonytalanul.

Christine elvitt minket a suliba. Útközben még mindig Ricky-t oktatta. Komolyan azt hittem, hogy kiugrok a kocsiból, ha nem hagyja abba.
-Christine, lécci fejezd be! Majd én elmondom Ricky-nek, hogy mit hol talál!-mondtam, mert már nem bírtam tovább hallgatni a magyarázását.
-Köszönöm.-mondta Christine.
Egész végig kifelé nézegettem, amíg meg nem érkeztünk. Christine kitett minket a suli előtt.
-Tényleg segítesz?-nézett rám Ricky.
-Csak azért mondtam, hogy anyád befejezze az oktatást.-mondtam.
-Várj, akkor most nem segítesz?
-De segítek.
-Köszi.
-Az igazgató rendes, habár kicsit rendmániás. Mrs. Scott, a töritanárnő lassan beszél így egy lecke gyakran két óra alatt megy végbe. Mr. Diklon, a matek és kémiatanár elég szigorú, ha a számokról van szó. Mrs. Herbert, az irodalomtanárnő szereti a kiselőadásokat, vagyis ha egy félévbe legalább kétszer nem tartasz kiselőadást kicseszik veled és egy jeggyel rosszabbat ad, mit amit kellene. Mr. Huston, a tesitanár szereti a sportos lányokat és fiúkat, tehát ha kiszemel, akkor vagy a focicsapatban vagy a futócsapatba tesz bele.
-És mi van veled?
-Én a tanulás terén vagyok jó. A sport nem az én világom.
-Értem.-bólogatott. És Mrs. Winslow? Ő lesz az ofőm.-olvasta a papíron.
-Mrs. Winslow fizikát, biológiát és nagyon gyakran matekot is tart, valamint ő a könyvtáros. Az óráján megköveteli a figyelmet, valamint díjazza ha jó a memóriád. Van 6 macskája, tehát ügyelj, hogy szóba ne hozd a macskákat, mert akkor egész órán arról beszél.  Egyszer az egyik srác szóba hozta a macskákat a doga előtt és a végén nem tudtuk megírni, mert a nő a macskáiról papolt.
-Köszi.-hálálkodott.-Merre van a 113-as terem?
-Az elsőn. A lépcsőn felmész és a folyosó végén balra.
-Miért csinálod ezt?-kérdezte.
-Mit?
-Miért segítesz nekem?
-Mert apám szerint jó kapcsolatot kell kialakítanom veletek, az ajkaratom ellenére is.-mondtam mosolyogva.
-Értem.
Ricky elment. A szekrényemhez mentem, majd kinyitottam. Anya képe még mindig az ajtón volt. Hiányzik!

~O~

Már vége volta sulinak és Ricky-vel épp apa irodája felé tartottunk, ugyanis üzent ebéd közben, hogy majd menjünk be. Felmentünk az emeletre, majd apa irodája felé mentünk. A folyosón összefutottunk Christine-nel.
-Sziasztok!-mondta, mikor odaértünk.
-Szia!-mondta Ricky.
Én csak intettem. Ricky elkezdett beszélgetni az első gimis napjáról. Ahogy fél füllel hallgattam Mrs. Winslow tényleg nagyon macskás. Nekem azért már volt időm megszokni, hiszen most vagyok 3.-as a gimiben. Sajnos 5 évig leszek még a gimiben, mivel nyelvi előkészítős osztályba járok. Franciát, németet és olaszt is tanulok. Ricky csak 4 évig jár majd ide.
-Claire, nem tudod apád miért üzent?-nézett rám Christine.
-Nem.-ráztam a fejem.
Nagyon csodálkozom magamon, mert egyetlen sértő megjegyzést sem vetettem Christine-re. Ez nem rám vall! Még mindig nézegettem mindenfelé, hátha észreveszem apát, de semmi. Egyszer csak 5 srác szállt ki a liftből. Mindenfelé nézegettek.
-Ezek nem látták még New York-ot?-kérdezte Ricky, mire vállat vontam.
-Egyáltalán kik ezek?kérdeztem.
-Olvastam az újságban, hogy valamilyen angol fiúbanda idejön New York-ba és ma jönnek meg.-magyarázta Christine.
-Miért nem csajok?-kérdezte Ricky.
Angol fiúbanda? Mit keresne egy angol fiúbanda a Bűnügyi Laborban? Kiraboltak egy bankot vagy mi van? Bementek a tárgyalóba. Apa is nem sokára megjelent.
-Sziasztok!-mondta, majd sorra megölelt mindenkit.
-Kik ezek?-kérdezte Ricky.
-Mi kaptuk a feladatot, hogy védelmezzük ezt az 5 srácot. Itt koncerteznek 2 hónap múlva.-magyarázta apa.
-És mi miért kellünk ide?-néztem apára.
-Nos reméltem, hogy suli után lefoglaljátok őket.
-Bébiszitternek nézel minket?-kérdezte Christine.
-Nem téged, a gyerekeket.
-Nekem bele kell rázódnom a tanulásba. Claire talán ráér.-mondta Ricky.
-Beszélhetnék veled?-kérdezte apa.
Bólintottam. Bementünk az irodájába, majd elkezdte:
-Tudom, hogy megkértelek, hogy légy jóban Christineékkel.
-Igen meg. De mégis mit kezdjek én 5 aranyon járó csingilignis sztárral? Meséljek nekik esti mesét?
-Lucy-re is szoktál vigyázni.
-Apa Lucy 6 éves. Ezek meg ki tudja hány évesek.
-Csak elleszel velük.
-És ha sztiptízelnem kell? A végén majd azt kéred, hogy álljak ki az utcasarokra?
-Egyre lehetetlenebb vagy!
-Akkor áruld el legalább, hogy mennyi ideig kell szenvednem velük.
-Este 9-ig lesznek itt. Ha elalszol, majd maximum leigazolom a napodat.
-Rendben!-adtam be a derekamat.
-Köszönöm.-hálálkodott.
-Volt más választásom?
-Szeretlek!-mondta, majd megölelt.
-Én is szeretlek!
Kimentem apa irodájából, majd elindultam a tárgyaló felé. Óvatosan tettem a kezem a kilincsre, majd vettem egy nagy levegőt és benyitottam......