Én hiszek a tündér mesékben, mert az élet egy gyönyörű film...~Claire Elisabeth Taylor
*Claire Elisabeth Taylor*
Reggel, amikor felkeltem irtóra hasogatott a fejem. Lehet, hogy a tegnap este miatt nem tudom, de valami miatt biztos. Este,a mikor hazaértünk begubóztam a szobámba és úgy hajnali 2-ig, csak sírtam. Lehet, hogy csak egy idióta virágos kispohár, de az nekem volt az az ereklye, amit már több, mint 10 éve anyuról őrzök. Igaz van egy csomó macim, meg fényképem, amit anyutól, de ez a pohár számomra nagyon különleges volt, mert azt a suliba menés előtt kaptam tőle. Az volt utolsó és egyben a legkedvesebb ajándék, amit anyutól kaptam... Ezért volt nekem olyan fontos. Csak az a baj, hogy ezt sem Christine, sem Ricky sosem fogja megérteni. Apa az egyetlen, aki tudja, hogy miről van szó. Nos, miután elvégeztem a fejemben ezt a nagyon tuti kis monológ vagy gondolkodás szerű valamit felöltöztem, majd kimentem a konyhába. Apa itthon volt. Mi? Apa itthon van? Kezdem azt érezni, hogy ez a nap egyre furcsább lesz, mert már most furcsán kezdődik.
-Szia kicsim! Jól aludtál?-köszönt apa.
Erre szerintem vágtak egy WTF fejet, mert apa tágra nyílt szemekkel meredt rám, majd csak mosolygott.
-Te hogy-hogy itthon vagy?-kérdeztem.
-Szabadságot kértem, mert a lányommal akarom tölteni a napot.
-Értem......Csak ebben az a pici bibi, hogy én suliba vagyok ma. Elfelejtetted?
-Dehogy is! Majd leigazolom a napodat.
-Sose igazoltad le a napomat.
-Azt is be kell vezetni.-vonta meg totál egyszerűen a vállát.
-Ha te mondod.
-Na gyere! Mire elindulunk lemegy a nap!-mondta szinte tettre készen.
Megvontam a vállam és mosolyogtam. Az iskolatáskámat visszavittem az ágyamra, majd csak a telefonomat tettem a zsebembe. Kimentünk a lakásból, majd kimentünk a kocsihoz. Nem tudom, hogy apa merre akar vinni, de már előre félek. A kocsi csak úgy suhant át New York épp nyüzsgő városán. Majdnem elaludtam a kocsiban, ha hamarosan nem érkezünk meg.
-Megjöttünk.-mondta apa.
Kiszálltam a kocsiból, majd egy fényképezési stúdió előtt találtam magam. Aztán hirtelen beugrott, hogy mi történt tavaly.
-Mit keresünk mi itt?-kérdeztem.
-Tudod te.-mondta egy sejtelmes tekintet kíséretében.
-Ugye te utálsz engem?-kérdeztem irtó nyomott képpel.
Szerintem nem kell elmondanom, hogy apa még legalább fél óráig könyörgött, hogy menjünk már be. Én ebben a fél órában annyira megmakacsoltam magam, hogy apa kijelentette, ha most nem megyünk be hívni fogja a belső elhárítást vagy a kommandósokat, vagy tudom is én kiket. A lényeg annyi, hogy ha nem megyek be, majd golyóálló mellényes, kigyúrt, izomarcú fickók fognak bevinni. Azért ezt nem akartam, szóval inkább bementem. Ahogy tavaly, most is felmentünk a 2. emeletre. Miközben egyre csak mentünk felfelé éreztem, hogy rögtön el fogom hányni magam. Ahogy tavaly, most is Stella Scott volt ott a fotóvászon előtt. -Claire! Nem gondoltam volna, hogy újra látlak!-mondta, mikor meglátott.
Odasietett hozzánk, majd megölelt, apát pedig csak egyszerű mosoly kíséretében üdvözölte.
-Bevallom, hogy én sem.-mondtam.
-Akkor kezdhetjük?-nézett rám Stella.
-Persze. Apuci!-mondtam, majd apához fordultam.
-Igen.-nézett rám felhúzott szemöldökkel.
-Kimennél?-kérdeztem, majd kiskutya szemeket meresztettem rá, ami általában be szokott jönni.
-Miért is?
-Csak.
-Miattam.-mondta apa, majd megvonta a vállát és kiment.
-Kezdhetjük.-mondtam Stella-nak.
Kezelésbe vettek a sminkesek és a fodrász is. Megcsinálták a hajamat és a sminkemet is. Ha ez hosszadalmas volt, akkor a ruhák még csak ezután jöttek. Szerettem az egészet, mert ebben az egy pillanatban úgy éreztem, hogy ebben a pár órában/percben megbecsülve vagyok és nem akarnak megalázni vagy ilyesmi. Miután nagy nehezen rámaggattak egy csomó ruhát Stella nekiállt elkészíteni a képeket.
Kb. másfél óra múlva készen is lettünk. Visszaöltöztem a saját ruhámba és kimentem az ajtón.
-Kész is?-kérdezte apa.
-Igen. Stella mondta, hogy megvárhatjuk a képeket vagy elküldheti őket postán.
-Én ráérek.-mondta apa.
Stella negyed óra múlva kijött egy borítékkal a kezében, amikben a kész képek voltak. Elvettük a képeket, majd visszamentünk a kocsihoz. Elmentünk vásárolni (?), ami apából kinézve elég hihetetlen, voltunk kajálni a Mc'Donalds-ba és elmentünk a Szabadságszoborhoz is, ahol ugyan a tegnapi nap folyamán voltam utoljára, de nem számított, mert apával már úgy is régen voltam ott. Miután végeztünk, miért is ne, bementünk az irodába, mert a nagyfőnöknek valami megbeszélnivalója volt apuval. A folyosón sétálva elsőként Danny-be futottam bele, aki máris letámadott.
-Hol vannak Taylor?-kérdezte.
-Miről beszélsz Messer?-néztem rá.
-A fényképekről te ész. Megnézhetem?
-Nem, mert nem mutatom meg, te ész.
-Úgyis megmutatod.-mondta vigyorogva.
-Legyen neked gyereknap.-mondtam, majd a kezébe nyomtam a borítékot.
Kisfiús vigyorral (?) elment, majd elkezdte ordítani:
-LINSEY, ADAM!!! MEGSZEREZTEM A KÉPEKET, GYERTEK!!!
-Idióta.-forgattam a szemeimet.
Bementem apa irodájába és bekapcsoltam a számítógépét. Hátradőltem a bőrszékben és mivel gurulós a lábammal pörgetni kezdtem magam körbe-körbe.
-Jó napot főnökasszony!-hallottam egy hangot.
Erre megállítottam a széket és a hang irányába fordultam. Stella állt a bejáratnál egy aktával a kezében.
-Szia!-mondtam.
Azt hittem itt süllyedek el a sárga földig.
-Apád?-jött beljebb.
-Beszél a nagyfőnökkel.-mondta totál egyszerűen.
-Értem. Megnéztem a képeidet.
-De jó. Jók, de amikor velem voltál, akkor jobbak lettek.-mondta, mire mindketten nevetni kezdtünk.
-Köszi!-mondtam, mire nagy nehezen abbahagytuk.
-Ezt akkor vissza is adom.-mondta, majd átnyújtotta a borítékot.-Claire, kérdezhetek valamit?
-Persze.-mondtam.
-Mit tennél, ha apád elvenné Christine-t?
-Leugranék a Szabadságszobor tetejéről.
-Értem.
-Miért?
-Csak érdekelt a véleményed. Ezt itt hagyom, majd légyszíves add oda apádnak. -mondta, majd letette az aktát az asztalra és elment.
Kinyitottam a borítékot és a képeket kezdtem nézegetni. Most pedig már nem húzom tovább az agyatokat, hanem megmutatom őket. Íme:
-Most haragszunk rád!-hallottam.
Leállítottam a zenét, majd az ajtó felé néztem, ahol az 5 sztárpalántát véltem felfedezni.
-Ti mit kerestek itt?-néztem rájuk.
-Tudod táncon voltunk, utána meg idehoztak minket.-mondta Liam, mire bólogattam.
-De te drágaságom, azt mondtad, hogy suliba leszel!!!-fakadt ki Harry.
-Mondtam, hogy van nevem! Nem bírod megjegyezni?!-néztem rá, mire totál elállt a lélegzete.
-De meg tudom jegyezni! De akkor is, ez nm így működik!
-Akkor hogyan?
-Tudod neked meg nekem már régen a nászútunkat kellene töltenünk a Bahamákon!
-Harry....kedves vagy, de nem vagy az esetem!
-Akkor ki az eseted?-kérdezte.
-Logan Henderson, a Big Time Rush-ból.-vágtam rá.
-MICSODA??? DE ÉN JOBBAN NÉZEK KI!!!-kezdett nyavalyogni. -Hogy lehet az a nyálgép az eseted?
-Úgy, ahogy te nem.-mondtam, mire Louis röhögni kezdett.
-Valljuk be Harry, ez akkor sem jött volna össze, ha menyasszonyi ruhában jelensz meg előtte.-mondta Zayn.
-Megfogadtam, hogy New York-i csajom lesz és nem tágítok!!!-duzzogott a göndör.
-Te édes élet!-mondtam, majd hátradőltem.
Nos ez egy átlagos 5 perc volt. Volt ebben minden. Nászút, házasság, duzzogás, nyálgép, Bahamák, egó, menyasszonyi ruha...stb. Amúgy azért vágtam rá Logan-t, mert...Igazából magam sem tudom. Aranyos, cuki fiú, akinek irtó jó hangja van és ráadásul még baszott jól néz is ki. Lehet, hogy sokan nevezik a BTR-t nyálgépnek, de nem érdekel.
A következő órákban a srácok táncoltak valami idiótaságra, majdnem szétszedték az irodát, lopkodták a képeket, vihogtak, röhögtek, gyerekeskedtek, ráadásul még a számaikat is meg akarták mutatni, de apa szerencsére megakadályozta az "inváziót" és a következő hírrel lepett meg minket.
-Nos, beszéltem a srácok menedzserével, aki már hiányolja az új klippet, ezért holnap utaztok Hollywood-ba egy-két napra a klipp miatt. Szóval nyomás pakolni.
-Claire nem jöhet?-kérdezte Louis.
-Sajna nem.-mondta apa.
A srácok egy kicsit csüggedtek voltak, hogy nem mehetek, ugyanakkor nagyon örültek az új klippnek. Megesküdtem nekik, hogyha jó lesz a klipp, akkora jelenlétükben pisszegés nélkül fogom végighallgatni! :)
